Levendulás almalekvár

Alma lekvár

Levendulás almalekvár


Levendulás almalekvár készítése

Hozzávalók:
3,5 kg alma
15 g levendulavirág
30 g pektin
3 kg kristálycukor
1 egész vaníliarúd
1 egész citrom

Előkészítés:

Az almákat mossuk meg, majd pucoljuk meg, távolítsuk el a magházakat és az esetleges hibás részeket. Kockázzuk fel apróra személyes ízlésünknek megfelelően, majd alaposan mossuk át a feldarabolt almát.

Elkészítés:

Az előkészített almát megfelelő méretű edénybe tesszük. Hozzáadjuk a kristálycukrot, a levendulát, a pektint, a vaníliarúd kikapart belsejét és a citrom kifacsart levét. Vigyázzunk nehogy esetleg a citrom magja is belekerüljön a lekvárba, ennek ugyanis igen kellemetlen következményei lehetnek. Közepes lángon, időnként megkavarva felforraljuk. Ezt követően 25 percig hagyjuk rotyogni.

A készre főtt lekvárt még forrón, tisztára mosott befőttesüvegekbe merjük. A tetejét celofánnal zárjuk le, majd erre csavartuk a fedelét, és száraz dunsztba téve hagyjuk kihűlni.

Hogyan készül a száraz dunszt?

Ezt én sem tudnám, már akkor sem tanítottak ilyesmit az iskolába, amikor én jártam oda. Szóval, szerintem egy cseppet sem szégyen, ha valaki ezt nem tudja. Aki meg tudja, ezt a részt ne is olvassa el. Újságpapírt galacsinná gyűrünk, majd szépen kisimítjuk. A lekvárosüvegeket egyesével ezekbe csomagoljuk, majd egy biztonságos ágyba szorosan egymás mellé pakoljuk. A készletet paplannal gondosan körbevesszük és betakarjuk. 2-3 napot is adhatunk a lekvár számára, hogy ilyen körülmények között, lassan, egyenletesen hűljön ki.

dec. 13.

Ha a dzsem készítését hallja az ember, szinte mindenkinek a sárgabarack dzsem ugrik be elsőre, majd sokaknak eszébe jut még az őszibarack dzsem, esetleg az eper dzsem. A birsalma lekvár ellenben már alig-alig ismert, viszont aki már kóstolta, annak szinte biztosan élénk emlékei vannak az általa okozott élményekkel kapcsolatban.

Fertődi levendulás almalekvár


Ha nem a készítéssel kezdenéd, hanem a kóstolással Sopronban ahol egybe fut a Szent György utca az Új utcával kapható Fertődi levendulás almalekvár. Fertődi szörp családi vállalkozásról itt olvashatsz még. Igazi különlegességeket is készítenek például levendulaszörpöt is.

Ára

A levendulás almalekvár ára a napibio.hu weboldalon (2017. 12. 13-án) 1207 forint volt. 370 milliliteres kiszerelésben nyírfacukorral készítve a weboldalon található információk szerint. Természetesen más weboldalakon, más kiszerelésekben az ár is bizonyosan eltérő lesz. Sőt az is bizonyos, hogy saját célra otthon elkészítve a levendulás almalekvárt jelentős lesz az árkülönbség.

Végezetül

A témába vág még az almalekvár sütőben, a narancsos almalekvár, a fahéjas almalekvár, az almalekvár dióval és az almalekvár cukor nélkül gondolatkörök mindegyike is, de ezekre itt részletesen már nem térek ki.