Lopótök nevelési küzdelmeim

Lopótök nevelési küzdelmeim



Egy ismerősöm mesélte még gyerekkoromban szüleimnek, hogy a lugasukra már régóta szeretne lopótököt futtatni, de a férje nem szeretné. Pedig milyen jól nézne ki, ahogy a lopótökök lógnának le a fejük fölött. Nem tudom lett-e lopótök lugasuk, de az én gondolataim közé beleégett ez az ötlet. Szinte még ma is a szemem előtt látom a fény játékát egy ilyen lugason, amiről lógnak le a fejlődő lopótökök.

Ez az élmény hajt évek óta, hogy lopótököt próbáljak nevelni. Persze egy olyan kertben, ami nincs bekerítve őzek, nyulak, rágcsálók teljesen szabadon sétálnak át rajta, amin nincs víz, se villany, kicsit több a probléma, mint ahol ezek az alapok természetesen rendezettek.


Sokáig addig sem jutottam el, hogy kikeljenek a magok, pedig időben vetettem. Végül egyszer egy növényke kibújt a földből (már nyár vége felé járt), mint féltett kincsre tekintett és óvó gondoskodással nevelgettem, gondoztam. Októberre 40 cm-es lehetett, amikor az első fagy elpusztította az összes levelét. A növényke ezt még túlélte, hozott is pár új levelet, de a következő fagy már a kis növényt is elvitte.

A legutóbbi évben 3 zacskó maggal próbálkoztam. Már januárban kályhán melegítve vártam, hogy keljenek a magok. Így a kelési arány nagy meglepetésemre közel 100 %-osra sikerült. Persze így meg az lett a gond, hogy túl korán volt a kiültetéshez. Hivatalosan amúgy is szabadföldi vetést jelez a piktogram a zacskó hátoldalán, ezért nem is próbálkoztam, korábban palántázással.




A lakáson belüli nevelést végül mindegyik palánta túlélte, a kiültetést követő kerti viszontagságokba, három növényke kivételével a többi belepusztult. A három közül kettő nőtt meg kb. embermagasságúra. Ez a kettő hozott virágokat is, és végül egy-egy termést is felnevelt. A dolog érdekessége volt, hogy a sok virág közül növényenként csak, két terméskezdeményt láttam, amint elkezd növekedni. A kisebbik, mindkét növény esetén hamar leszáradt. Mintha törvény lenne a lopótököknél, hogy egy növény, csak egy termést nevel fel.


márc. 7.