Eper

Amikor elsős lehettem általános iskolában, akkor alakíthatták ki szüleim a kert szinte teljes megművelt részét elfoglaló eprest. Emlékszem édesanyám a haszonkert ezen időszakát nevezte jónak. Ekkor is rengeteget kellett gazolni, de legalább megérte. Akkoriban kétféle epret ismertem, az ananászepret és a folyton-érőt. A mi epresünket ananászeprek alkották, így egyszerre értek a hatalmas szem eprek.

Ültetéskor fokhagymával célszerű egy helyre társítani, mert kölcsönös védelmet biztosítanak egymás számára a károkozóikkal szemben. Emlékeim szerint négy éves ciklusokban öregedtek el az epreseink és készültek a fiatal parcellák.

A frissen megevett epreken túl sokra várt a lekvárfőzés is. Nagymamám eperlekvárja máig meghatározó élmény. Azóta sem láttam ahhoz hasonló eperlekvárt sem boltban, sem más háztartásban. Talán, ha majd nagypapa leszek kerítek időt rá, hogy az unokáimnak én is főzzek eperlekvárt.

A kertemben (ami inkább vadregényes lágyszárú dzsungel, mint kert), nemrég felfedeztem egy szép eperpalántát, ami ráadásul még virágzott is. Nagy lelkesedéssel kiszabadítottam a gazból, megkapáltam, és várom az újabb találkozást, remélve, hogy szép termése is lesz idén.

Az eper termését a csigák szokták gyakran megrágni. Az ellenük való védekezéshez vannak kertészek, akik egy kis tálkába sört töltenek ki, reggel pedig végeznek a lerészegedett csigákkal. Ez esetleg ellenérzést is válthat ki emberekből akár a csigák, akár a sör sajnálata okán.