Számadás a „Levendula Portál”-ról

Számadás a „Levendula Portál”-ról

Július végén vágtam bele, hogy készítsek egy weboldalt ami a levenduláról szól. Tervem szerint fokozatosan új és új tartalommal bővült volna, hogy a levendulával kapcsolatosan minden keresett információ elérhető legyen rajta. Kezdetni lelkesedésem nagysága hozta is az eredményeket, elkezdett megformálódni a LEVENDULA PORTÁL.

Az első pár oldal hamar elkészült, így került fel a weboldalra az első négy aloldal:

Az aloldalak készítésekor kimondottan törekedtem rá, hogy a mások által nagy érdeklődésre számottevő témákról szóljanak, ne pedig egy én-blog jellegű oldal szülessen a munkám hatására. Ez a számadás ebből a szempontból is eltérő lesz.

Az első négy tartalom és a formálódó főoldal augusztus eleji változata óta egy hosszabb kimaradás, vagy nagyobb szünet következett. A sok magánéleti apró történés és esemény eltávolította a gondolatvilágomat a levenduláról. Nem töprengtem a felhasználásáról, szaporításáról, sem a virágának a hatékony szedéséről. Ellenben éreztem, hogy ez a hallgatagság nem tarthat hosszan, egyszerűen szükséges, hogy újabb levendulás cikk szülessen az oldalra.

Korábban is terveztem, hogy írok majd a levendula szaporításáról, metszéséről, dugványozásáról és a bujtatásáról is. A témák némelyikéhez már fényképeket is készítettem. Felmerült már az a gondolat is, hogy a levendula gyökereztetésről egy cikksorozat is felkerülhetne a portálra, amin nyomon lehetne követni, hogy mennyire türelmesen álljunk a levendula hajtások gyökereztetéséhez.

Ám most ugorjunk vissza a kezdeti lelkesedésemhez, sőt egészen az azt kiváltó okokhoz, tehát még annál is visszább. Idén több napot is töltöttem Tihanyban. Megnéztem a szedd magad akció előtt a tihanyi levendulást, majd az első két nap nyomon követtem mennyire sok ember fordul meg és szed egy kis levendulát Tihanyban. Döbbenetes volt milyen sokan akarnak levendulát szedni.

Néztem a hatalmas embertömeget, akik sáskahad módjára kopasztották az öreg levendulabokrokat. Szinte tébolynak hat így utólag belegondolni, hogy egy hétre Tihany-Diós melletti levendulásában a budapesti dugókat megszégyenítő forgalom van. Miközben se előtte, se utána egy lélekkel sem találkozik az ember, ha arra jár. Akik nem sietnek eléggé azok pedig egy szál levendulát sem tudnak szedni.

Nehéz volt elképzelni, hogy ilyen előzmények után a káptalanfüredi levendulásban ritka lesz még az is, hogy egyszerre három család szedje a levendulát. A szedd magad akció idejének nagyobb részében senki sem érkezett a levendulásba. Ha érkezett, akkor az esetek többségében egy pár szedte a virágot. Természetesen ennek meg van a maga szépsége, hiszen kettesben lenni és levendulát szedni igazán jó program. Mégis jó lett volna, ha legalább ilyen idilli, hangulatos szedéssel az összes bokor átadhatja a virágait a pároknak és családoknak, és nem kell olajlepárlásra kerülniük. Bár kétségtelen, hogy a levendulaolaj is csodálatos dolog.

Miközben vágtuk a levendulát a lepárláshoz, sok-sok gondolat cikázott át az agyamon, de leginkább az az elhatározás született meg, hogy jövőre ennek máshogy kell lennie. Ez adta a fő motivációt, hogy elkezdjem a LEVENDULA PORTAL-t szerkeszteni. Nyilván ebből származott a kezdeti, hihetetlen mértékű lelkesedésem és alkotásvágyam, aminek köszönhetően meg is születtek, az eddigi tartalmak.

Most ideje áttérnem a megbízható, rendszeres és kiegyensúlyozott munkára, hogy valóban felépüljön és elérhetővé váljon ez az oldal, hogy valamennyi kedves olvasó megtalálja a levendulával kapcsolatos információkat itt, éppen úgy, mint a kérdéseire a válaszokat.


Our Studio

Some Ave. 987,
Postal 64733
London, UK.

+55 4893.8943
hello@yourdomain.com

Főoldalra:

Levendula

Latest Posts

Levendula szedd magad!
Tihanyi levendula fesztivál
Levendula szörp
We talk about something nice
Yet another single post

New Project

Kisbaba egy nagy csokor levendulával a kezében, a háttérben a virágzó levendulás.